Női méltóság mint emberi méltóság
Bemutatkozik a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete
Elhangzott:
2010. június 7. 18:00
Római Katolikus Hitéleti Központ, Aszód
Köszöntő
Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket: szűkebb pátriám, Aszód lakóit, Krisztusban testvéreimet, a különböző keresztény felekezetek képviselőit. Nagy öröm számomra ez az esemény. Úgy érzem magamat, mint egy gyerek, aki először hozza haza örömmel és izgalommal a barátait, hogy bemutassa őket a szüleinek. Aszód az otthonom, a családom, a Magyar Teológusnők Ökumenikus Egyesülete pedig bemutatandó barátaim. Ugyanakkor ők is testvéreim Krisztusban, tehát tekinthetjük a mai alkalmat egy családi találkozónak. Családi találkozónak, ahol együtt emlékezünk elhunyt családtagunkra, aki már nem lehet közöttünk: Andorka Eszterre is, aki Aszódon szolgált segédlelkészként, és egyesületünk jogelődjének alapító tagja volt. Az ő emlékének szeretnénk szentelni azt a közép-kelet-európai konferenciát, amely augusztusban kerül megrendezésre Budapesten. Az egyesületről, történetéről majd elnöknőnk, Perintfalvi Rita fog szólni. Én arról szeretnék most mesélni, hogyan is kerültem kapcsolatba az egyesülettel.
Katolikus családban nőttem fel, „menetrend szerint” részesültem a szentségekben, szentségi házasságot kötöttem, gyerekeim születtek. Igyekeztem elkötelezetten teljesíteni a keresztény női ideált. Egyre-másra meg kellett azonban tapasztalnom a különféle élethelyzetekben, hogy nem tudom teljesíteni az elvárásokat. Hol hibázok? Kerestem és kutattam a válaszokat. A Szív c. jezsuita folyóiratnak régóta lelkes olvasója voltam, amikor egyszer egy olyan cikkel találkoztam, ami e kétségeim közepette hozzám szólt. E cikknek a révén kerültem kapcsolatba az újság főszerkesztőjével, Bárdosy Évával, és ő hívott meg az akkor éppen újraindult egyesületbe. Havonta egyszer találkozunk egymással, teológusnők, lelkésznők, hitoktatók. Keressük közösen a Szentírásban és a teológiában, mi az, ami igazán krisztusi, ami korszellemtől, társadalmi hagyományoktól független, örök Igazság.
Példaként említeném János evangéliumából a kenyérszaporítás történetét, ahol az evangélium írója így tudósít:
„Csak a férfiak voltak szám szerint ötezren.” (Jn 6, 10) – ezekhez a férfiakhoz nők és gyerekek is tartoztak, de róluk nem szól az evangélium, mert a korabeli történetírásban így volt szokás.
Vagy említhetném a pünkösdi eseményt is, ahol Péter apostol beszédének hatására háromezer ember keresztelkedett meg – ezek is csak a férfiak, de tudjuk, hogy ez „háznépüket” is jelentette, asszonyt, gyereket és szolgákat is, akárcsak a pogány százados, Kornéliusz megkeresztelkedése esetében.
Ez korszellem volt, a világi történetírásban is, a patriarchális társadalom hagyománya. Ebben a tanévben egyháztörténetet tanítottam a felső tagozatos korosztálynak. Még az a tankönyv is, amiből tanítok, az is igen kevés keresztény női mintát állít a gyerekek elé, holott a magyar egyháztörténelemnek olyan egyéniségei voltak, mint Árpádházi Szent Erzsébet, akinek egész Európára hatása volt.
A női teológiák alapvető kérdése, hogy van-e esély arra, hogy örökségeinket, tradícióinkat kiszabadítsuk a patriarchalizmusból.
A feminista teológia, mint kifejezés a hatvanas évek Nyugat-Európájában, majd Amerikájában született meg. Ez a katolikus egyházban szerencsésen találkozott össze a II. Vatikáni Zsinat hozta szabadabb szellemmel. Az Egyházak Világtanácsában pedig a nagyobb szociális felelősségvállalásra való törekvés nyitotta meg az utat a feminista megközelítésnek.
Ma a teológiában aktív nők többsége egyben feminista, vagyis azt vallja, férfiak és nők viszonylatában is, amit Pál apostol így fogalmazott meg a galatákhoz írott levelében:
„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28)
Ökumenikus az egyesület, vagyis vallások és felekezetek közötti, ezért is közel áll a szívemhez, hiszen az aszódiak tudják, hogy szívügyem megismertetni az egységnek azt az örömét másokkal, amit számomra is jelent. Fontosnak tartom azt is, hogy többgenerációs a tagság. Én magam a középkorosztályt képviselem, de nemcsak az idősebbektől tanulok, hanem bizony a fiataloktól is, és persze én is igyekszem továbbadni tapasztalataimat, az általam felismert igazságokat. Közösen keressük egyházaink megújulásának útjait, tükröt tartva egymás és egyházaink elé.
Hivatalt viselő személyeink ugyanis felelősek, de nem az egyedüli felelősök. Hiszen egyházunk tanítja, hogy akik a keresztségben és a bérmálásban részesültek, Isten Szentlelkét kapták meg. A keresztény tehát bízhat abban, hogy Isten Lelke vezérli, amikor életét igyekszik az evangélium szerint alakítani. Az egyház mint egész azt az életformát képviseli, mely Isten Lelkéből él. Ezt az életformát részben a hagyományokból ismerhetjük meg. Minthogy viszont életkörülményeink szüntelenül változnak, mi keresztények is mindig újabb élethelyzetekbe kerülünk, melyeket nem tudunk csupán a hagyományos válaszokra támaszkodva megoldani. Ilyenkor olyan keresztényekre van szükség, akik az új élethelyzetekben is Istenre figyelnek, hogy milyen megoldás felé akar Ő minket vezetni. Ezáltal egyházunkban minden hívő keresztény forrása lehet a válasznak arra a kérdésre, hogy milyen manapság a keresztény élet? Sőt, mindegyikük akár helyettesíthetetlen tekintéllyé válhat.
Új élethelyzetek: nukleáris fegyverek árnyékában lehet-e még felelős jövőnk? Ide tartozik a „lakható világ”, a környezetvédelem kérdése. Vagy hogy hogyan osszuk meg a társadalom anyagi javait, amikor az emberi munka egyre feleslegesebbé válik? Máris sok a munkanélküli. Ők hogyan fognak hozzájutni az élethez szükséges anyagi javakhoz? Az elmúlt kb. másfél évszázadban a nők társadalomban betöltött szerepe is gyökeres változáson ment át. Ugyanez történik a családon belül is. A nők ma már nem fogadják el a patriarchális családmodellben számukra évszázadokon, sőt évezredeken át kiosztott szerepet. Tiltakoznak az ellen, hogy mindig ők legyenek a vesztesek. Azt, hogy az asszonyok ezt így érzékelik, abból a puszta statisztikai tényből is kiolvashatjuk, amely szerint a válások 71%-át az asszonyok kezdeményezik.
E kérdésekre az egyházban nem kizárólag felülről jöhet a válasz. Ellenkezőleg! Elsősorban azoktól, akiket ez az élethelyzet közvetlenül érint.
Sok érintett úgy véli: ők kérdeznek, az egyház pedig majd válaszol. De éppen ez a lehetetlen. Csak együtt kereshetjük a válaszokat. Az egyház ebből nem zárhatja ki az érintetteket, mert ők a tapasztaltak, ők élték át ezeket a helyzeteket. Ennek a hívő tapasztalatnak rangja és tekintélye kell, hogy legyen az egyházban. Szorosan véve tehát éppen azok a felelősök, akik ma még kérdeznek, és egy napon az egész egyháznak fognak majd közvetve útmutatást adni.
Ezt a felelősséget átérezve alakultunk hivatalosan bejegyzett egyesületté 2009. novemberében, 14 alapító taggal, melyhez azóta már egy pécsi teológusnő csatlakozott.
Pártoló tagokat is várunk az egyesületbe, akik szimpatizálnak a célkitűzéseinkkel, szívesen eljönnek egy-egy találkozónkra, és támogatják törekvéseinket. Erről bővebben még beszélgetésünk végén fogok szólni.
Ahogy a szórólapunkon olvasható volt, tagjaink lelkészek, tudósok, akik főállásban művelik a teológiát. Én magam, mint ahogy Szent Pál a sátorkészítésből, úgy tartom fenn missziós tevékenységemet mérnöki szakmámból. Tudományos fokozatom nincs, mit tudok akkor nyújtani az egyesületnek?
Először is az ökumené, vegyis a testvéri egység iránti elkötelezettségemet, hiszen Jézus azért jött, hogy hirdesse nekünk: mi mind egy Atyának a gyermekei vagyunk. Ez az, amit a hitoktatásban, ifjúsági programokon, táborokban szeretnék a fiatalokban is tudatosítani.
A felnőttekhez is szeretnék azonban szólni, konkrétan, a saját problémáikon keresztül, és ehhez a próbababák vagy kísérleti nyulak az egyesület tagjai. Őket szembesítem először azzal, amit megélve, megszenvedve megfogalmaztam, hogy továbbadhassam, és használjak vele. Jelenleg például arra készülök, hogy az elváltakkal foglalkozzam, akik szívükben az egyházhoz tartozónak érzik magukat, a törvények által mégis kirekesztettnek. Elkészült egy előadásom e témában, és kellő számú érdeklődő esetén további lelki gondozásukra is készen állok. Megvalósulására persze csak a konferenciánk után lesz lehetőség, hiszen a munkám és a család mellett a szervezési feladatok most teljesen lekötnek. Mivel itthon fogom alkalmazni ezt a munkámat, ezért most erről többet nem is mondanék, hanem átadom a szót a messziről jötteknek.
Az egyesület történetét, nemzetközi kapcsolatait elnöknőnk, Perintfalvi Rita fogja bemutatni, aki a Bécsi Teológiai fakultás munkatársa.
Lorencz Klára