Nyomtatás

Az Úr letörli a könnyet minden arcról (Iz 25,8 és Jel 21,4) -
avagy a nők szenvedésének és reményének teológiai megközelítése
 

Néhány előadás címe ízelítőül:

 

Az előadásokon hallottakat kiscsoportokban beszélhettük meg. Ugyancsak lehetőség nyílt ún. „minilecture"-ök, kiselőadások hallgatására, illetve csapatmunkára a workshopokban. Talán nem meglepő, hogy én a „Gyógyító ének” című műhelymunkában vettem részt. Itt a nemzetközi környezetben megtapasztalhattam, amit olvasmányaimból már tudtam: hogy a magyar népdal- és dallamkincs milyen páratlanul gazdag.

Már a második konferencia volt ez, ahol a felekezetek közötti párbeszéd keretében muzulmán nők is részt vettek. Megismerkedhettünk az ő problémáikkal is, barátságok szövődtek – a hírekből ismert világ emberközelivé vált. Felvillanyozó élmény volt, hogy mind velük (ők Szerbiából érkeztek), mind sok horvát testvérnővel a közös nyelvünk az orosz volt. Az a nyelv, amelyet azzal a jelszóval tanítottak nekünk annakidején, hogy a szláv népektől körülfogva legalább egy szláv nyelvet nekünk is tudni kell – hogy aztán egyik szláv nemzet fiai és leányai se akarjanak velünk ezen a nyelven kommunikálni. Mára az ellenség nyelve a barátság nyelvévé vált. Itt válik érthetővé Jézus parancsa: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel!” (Lk 6,27) – hiszen testvéreitek ők, Atyátok gyermekei.

Az olimpiai eredményekhez hasonló büszkeséggel töltött el, hogy az előadók és résztvevők között a magyar nyelven publikálók (határainkon innenről és túlról) nemcsak számban, hanem tudásban is élenjártak. Az sem csoda hát, hogy az európai szervezet 7 fős vezetőségéből is ketten magyar anyanyelvűek.

Kicsi ország, kis nemzet vagyunk, de páratlan szellemi kinccsel rendelkezünk. Miért nem hiszünk hát önmagunkban? Miért hajlunk meg újra és újra idegen akaratok előtt? Miért mindig mástól várjuk a megoldást? Ami velünk történik, itt és most, az a mi felelősségünk. Tartozunk önmagunknak, a családunknak, a nemzetünknek azzal, hogy a legjobbat és a legtöbbet, amink van, mindannyiunk javára szolgálatba állítjuk. Nem önmagunkért, hanem mindannyiunkért – de eazáltal tesszük a legnagyobb jót önmagunknak. Minden rajtunk múlik.

                                                                                                                      Lorencz Klára

Kategória: 2012. Split - ESWTR-konferencia